Tudástár

Oktatási, módszertani anyagok kidolgozása

Az oktatási és módszertani segédletek kidolgozása alapvetően fontos az Aktív Műhely minőségi képzései számára. A hallgatók számára készített segédanyagai nagymértékben hozzájárulnak a tanagyag elsajátításhoz és rögzítéséhez, az oktatók számára készített módszertani anyagok, tanári kézikönyvek a szakemberek professzionális segítésnyújtását célozzák.

Az oktatási és módszertani anyagok célja, hogy a szakemberek jól informáltak, szakmailag felkészültek legyenek, megkapjanak minden olyan segítséget, amely növeli motivációjukat és problémamegoldó képességüket a fogyatékos emberek foglalkoztatásának elősegítése érdekében. A fogyatékos személyek képzését az egyén számára könnyen érthető segédanyagok készítésével kell segíteni.

Ez az elem az Eszközrendszer képzési típusú elemeit erősíti. A képzések során nyilvánvaló igény, hogy a képzésekhez szükséges szakmai anyagok, módszertani segédeszközök kerüljenek kidolgozásra.

Az Eszközrendszeren belül a Kézenfogva Alapítvány felelős a szakemberek képzéséért, illetve az Esőemberekért Egyesület felel a munkavállalók akkreditált felnőttképzésért. Ezért van ennek az elemnek közös elemgazdája.

A képzési módszertani anyagok teszik lehetővé, hogy a képzések színvonala magas maradjon, és a hallgatók - legyenek szakemberek vagy munkavállalók - hozzájussanak a legmegfelelőbb képzést kiegészítő anyagokhoz.

A Kézenfogva Alapítvány mint kijelölt módszertani intézmény tevékenykedik két régióban, így a módszertani anyagok kidolgozásáért is felelős. Az Aktív Műhely Foglalkoztatást Fejlesztő Eszközrendszer vonatkozásában, kifejezetten a fogyatékos emberek foglalkoztatásával kapcsolatos (leginkább a szociális vagy védett foglakoztatásra és a nyílt munkaerő-piaci átmenetre vonatkozó) módszertani anyagok kidolgozása tartozik az elem feladatai közé.
Az Aktív Műhely Foglalkoztatást Fejlesztő Eszközrendszer szakemberek képzésének négy tanfolyam a része. Ezek a tanfolyamok az:

  • Üzleti ismeretek - Sikeres társadalmi vállalkozás
  • Munkahely feltáró - Munkahelyfeltárás a gyakorlatban
  • Foglalkoztatás szervező képzés
  • Lantegi képzés - Profil

Ezen képzéseknek már nagy részben elkészült az oktatási segédanyaga. Ezeket az anyagokat a képzéseken felmerülő igényeknek megfelelően alakítjuk át.

A módszertani anyagok kidolgozása kapcsán a módszertani műhelyekben is van lehetőség arra, hogy a különböző szakemberek tudásuk legjavát összerakva kidolgozzanak olyan szakmai koncepciókat, melyek minden fogyatékos emberek foglakoztatásával foglalkozó szakember számára hasznosak lehetnek.

Az elem fenntarthatósága a képzésekhez szorosan kapcsolódik, a képzések árképzésben. Illetve a képzések tananyagának kidolgozásának része az oktatási anyagok kidolgozása.

Az Eszközrendszer fenntartásával is kapcsolatos, mivel a képzések elengedhetetlen feltétele, hogy jó minőségű oktatási segédanyagok álljanak rendelkezésre. Ilyetén módon ez az elem más képzési típusú elemek fenntarthatóságát szolgálja.

Az elem a piaci igényekre reagál, hiszen az oktatási segédanyagok annak megfelelően kerülnek kidolgozásra, ahogy ezt a hallgatók és szakemberek visszajelzik az igényeiket.

Az oktatási segédanyagok ára, a képzések árképzésében már benne van, így ez külön áron nem szerepel. Az oktatási segédanyagokat a szakemberek a képzésen kívül is megvásárolhatják, azonban, arról még nincs pontos adat, hány eladott könyv kapcsolható az Aktív Műhely Foglalkoztatást Fejlesztő Eszközrendszer működéséhez.